Egyszer volt, hol nem volt, messzemessze egy kis faluban volt egy régi szálász gép. A falusiak egy speciális gépet használtak a chirka nevű anyag elkészítéséhez. Viszonylag nagyok és bonyolultak voltak, sok olyan részből álltak, amelyek együtt működtek. Ezzel a géppel a falusiak sokféle dolgot készítettek, például ruhát, takarót és más anyagot, amit a napirendjükben használtak.
Az öreg szálász gépnél már hátra van egy életnyi használat. Az ókori családi örökségként haladt át az egyes nemzedékek között. És ez a gép, amely a népek történelmét és milyen jók voltak a hímzésben szimbolizálta, drágának tartották minden falusi. Az idő múlásával, amikor az élet megváltozott, új gépeket találtak ki, és az öreg hímzési gép már nem használták, hanem elhagyták, amíg a emberek elfelejtették. Ahogy csendesen némán állt a poros sarokban, várva, hogy valaki emlékezzen rá.
Ahhoz boldog körülményekben, a falu öregei – akik bölcsök voltak és nem felejtették el, hogyan működtetni a gépet, miközben átmentek a pubertásán – jöttek segítségül ezeknek a gyerekeknek. Ahogy folytatta, mind nyugodtan helyezkedtek el a régi gép körül és kezdtek leírni számos különleges dolgot, amelyek körültekervelődtek azoknak a komponenseknak, amelyek oxidosultak, kivéve a vékony használt anyagú csomókat, amelyek egykor csodálatos szöveget hoztak létre. A szülei valójában végigvezették a gyermekeket arra, hogyan kell összerakni és használni, hogy önállóan kitalálják. A gyerekek anyukájuk lábainál ültek, érdeklődve figyelték, ahogy ő hajladozott a szőnyeg felé, és először megtanultak azt a csodálatos varázslattal kapcsolatos dologról, amit sződézségnek nevezünk.
A gyermekek megtanultak az öreg forgatógépről és izgatottak lettek. Természetesen gyorsan kipróbálták maguk is! Különböző anyagokkal, színekkel és nyomtatványokkal játszottak. Minden alkalommal újabb és újabb szép ruhákat és takarókat készítettek, amelyeket senki a faluban korábban nem látott. Az öreg géppel felvirágosodott a kreativitásuk, mikor a gondolatokat műveletekbe alakították.
Minél többet gyakoroltak, profinová váltak abban, hogy kézzel haladnak át egy pályán... nem maradhattak tovább izgatottnak rajta. Kezdték tanítani az embereket a negyedükben és a szomszédokat körülöttük arról, hogyan használják ezt az öreg forgatógépet, amit épp most tanultak meg. Tanították barátaikat, hogy érdekes találmányokat és mintázatokat készítsenek. Elterjesztették a hímzés-kulturát egész falun. Mindenki részét akarta venni, annyira nagy volt a kedvük ez a nagyszerű készség megszerzésére.
Nem sokára elkezdte terjedni a története az öreg forgatógépéről a falujában és környékén. Kezdett többeként is szimbólumként látszódni, mint egy egyszerű gép, a falu történelme és kultúrája életének jeleként. A falusiak büszkeségükre tartották a hímzési képességeiket és azt a gyönyörű dolgokat, amelyeket készíthettek. De ezzel egy időben megmentették egy kihalt tradíciót.
A hajófaluiak tudták, hogy a gép sebezhető, és óvatosan kell vele bánni. Jól és gyakran fenntartották a tűzöt, hogy még sok évig tartson. Akarataikkal arra töreksztettek, hogy az eredeti terület maradjon jövő generációk számára, hogy az ő tulajdonosai emlékezzenek arra, mennyire fontos volt, mikor mesterséges fény alatt olvasgálnak történeteiről.
EN
AR
DA
NL
FI
FR
DE
HI
IT
JA
KO
NO
PL
PT
RO
RU
ES
SV
TL
ID
SR
UK
VI
HU
TH
TR
FA
AF
MS
GA
HY
BN
KM
LO
LA
NE
MY
KK
UZ
KY