Volt egyszer egy nagyon távoli faluban egy régi vetemítőgép. A falusiak ezzel a speciális géppel ruhát készítenek, amelyet chirka néven ismertek. Viszonylag nagyok és nehézkesek voltak, sok darabból álltak, amelyek együtt dolgoztak. Ezzel a géppel a falusiak sok mindent készítettek, például ruhákat, takarókat és egyéb anyagokat, amelyeket mindennapi életükben használtak.
Az a régi vetemítőgép egy élethosszig tartó használat mögött áll. Nemzedékeken át öröklődik, mint egy családi örökség. És az a gép, amely népük történelmét jelképezi, és azt, hogy milyen ügyesek voltak a szövésben, minden falusi ember számára értékes volt. Az idők folyamán, amikor az élet megváltozott a meglévőkkel, más új gépeket találtak fel, és a régi szövőgépet nem használták újra, hanem csak otthagyták, amíg az emberek elfelejtik a használatát. Ahogy csendben maradt a poros sarokban, várva, hogy valaki emlékezzen.
Szerencsére azonban a falu vénei - akik bölcsek voltak, és nem felejtették el, hogyan kell működtetni a gépet pubertáskorban - segítettek ezeknek a gyerekeknek. Ahogy tartotta, mindannyian rátelepedtek a régi gépre, és elkezdtek leírni számos jellegzetes dolgot, amelyek az elrozsdásodott alkatrészek körül voltak, kivéve a használt anyagból készült hajlékony tekercseket, amelyeket egykor kellemes kendővé sodortak. A szülők tulajdonképpen végigvezették a gyerekeket, hogyan kell összeszerelni és használni, hogy maguk is rájöjjenek. A gyerekek anyjuk lábánál ültek, és elragadtatottan bámulták, ahogy a nő a szövőszékhez hajolt, és először értesültek a szövés csodálatos varázslatáról.
A gyerekek megismerték a régi vetemítőgépet, és izgatottak lettek. Természetesen gyorsan ők is kipróbálták ezt! Elkezdett játszani különböző anyagokkal, színekkel és nyomatokkal. Minden alkalommal az lett az eredmény, hogy mindenféle szép új ruhát és takarót készítettek, amilyeneket még soha senki nem látott a faluban. A régi géppel kivirágoztatták kreativitásukat az ötletek működésbe való átültetésével.
Minél többet gyakorolnak a gyerekek, és egyre jártasabbak lettek a fogott kézzel be- és kiszövésben… nem maradhattak izgatottak emiatt. Elkezdték tanítani a lakónegyedüket és néhány szomszédot, hogyan kell használni ezt a régi vetemítőgépet, amit most tanultak meg. Megtanították barátaikat érdekes alkotásokra, minták készítésére, a szövési kultúrát behozták a faluba. Mindenki részese akart lenni, nagy volt az érdeklődés ennek a nagyszerű készségnek a megszerzésére.
Nem sokkal később falujában és környékén elkezdtek mesélni a régi vetemítőgépről. Kezdték többnek tekinteni, mint egy régi gép, a faluban élő történelem és kultúra szimbóluma. A falubeliek büszkék voltak szövési képességeikre, valamint az általuk készített gyönyörű tárgyakra. De közben megmentettek egy kihalás szélén álló hagyományt.
A csónakos falusiak tudták, hogy a gép törékeny, és ápolni kell vele. Jól és gyakran karbantartották a tüzet, hogy még sok évig kitartson. Azt akarták, hogy az érintetlen terület minden jövő nemzedékének legyen valami öröme, és hogy tulajdonosaik emlékezzenek arra, milyen fontos volt, amikor mesterséges fénynél olvasnak a történetéről.
